Közgyűlést tartottunk - Tata 2018.04.04


2018. április 4-én, szerdán a Magyar Senior Golfozók Társasága megtartotta Évi Rendes Közgyűlését a tatai Old Lake Golf Clubban. A gyűlést Dr. Krasznai András, a társaság örökös tiszteletbeli elnöke irányította.  A fő napirendi pontok között szerepelt a társaság 2017. évi szakmai és pénzügyi beszámolója, a FB jelentése, a 2018. évi pénzügyi tervének elfogadása, valamint alapszabály módosítás és új tisztségviselők megválasztása is.
Törvényi kötelezettségünknek eleget téve módosítottuk alapszabályunkat, valamint pótoltuk az elnökség, és a felügyelőbizottság hiányzó tagjait. Jászkuti László helyére Kovács Tituszt az elnökségbe, Dr. Csehik Ágnes helyére pedig Verb Mihályt javasoltuk a Felügyelő Bizottságba. Örömmel számolhatok be arról, hogy Szlávy Tibor urat pedig tiszteletbeli tagnak javasoltuk. A tagság mindhárom javaslatot egyhangúan elfogadta és megszavazta.  Elnökünk beszámolt Társaságunk megújult honlapjáról is ahol rendszeres hírekkel szolgálunk majd tagjainknak. Az új elnökség:
Elnök: Dietrich Tamás
Főtitkár:Horváth Béla
Felügyelő Bizottság:Dr. Lehel László (elnök), Schilling István, Verb Mihály
Elnökség:Jakobi László, Palotásné Horváth Zsuzsanna, Dr. Sándor L. Tamás, Kovács Titusz, Klézli Ferenc

2018.04.06
Horváth Béla
  Főtitkár